Orgia az erdőben
Egy régi történet jutott az eszembe még fiatal házas koromból. Ez éppen egybeesett a magyarországi nagy változások időszakával, amikor szexualitás téren is elterjedt a “mindent szabad, amit eddig nem!” gondolat. Csaba vagyok, feleségemmel Judittal eléggé bevállalós voltunk akkoriban.
Arra gondoltunk, nézni kéne mások szeretkezését, de nem filmen, hanem élőben.
Ahol laktunk, nem messze volt egy pihenő park, ahová rendszeresen ki jártak párok dugni, ha nem volt szabad kégli. Na ez volt ami az ötletet adta, itt lehet kukkolni, aztán ha kellően begerjedtünk mi is egymásnak esünk ott a bokrok alatt.
Egy szombat délután elindultunk felfedezni a bozótost. Hamarosan meg is csillagot előttünk a fény és a remény egy autó szélvédőjén, hogy nem jöttünk hiába. Az autó mozgása és a hangok egyértelműen jelezték jó helyen járunk, de alig láttunk valamit. Közelebb lopóztunk ahonnan látni lehetett az autóban zajló hancúrt, és be is indultunk rá azonnal. Szűk lett a nadrág, kedvesem lába közé nyúlva is éreztem tocsog rendesen. Elkezdtem ujjazni, mire ő hátra se nézve már a farkamat kezdte kiszabadítani börtönéből és úgy megragadta meredező rudamat mintha attól tartaná elszaladok. Már éppen rá akart bukni, mikor felvillant a fényszóró, majd kicsit hosszabban is, jelezve hogy lebuktunk.
Nyílt a kocsi ajtaja, de ahelyett hogy leordították volna a fejünket, kiszállt a meztelen pár és plédet térítve a motorháztetőre, ott folytatták ahol pár pillanattal korábban félbe hagyták. A lány (Niki) hanyatt feküdt, lábait párja Jácint nyakába tette, így kínálva fel szaftos punciját a közeledő méretes faroknak. Az nem is kérette magát, rögtön nagy vehemenciával tövig hatolt a csattogva cuppogós lucskos pinában.
Rendben, gondoltuk, ha nem zavarunk menjünk oda. Judit egy pillanatra sem engedte el a farkamat, szinte odavonszolt, az autónak támasztott és olyan kéjes módon szopni kezdett, mint talán addig még soha. Nyelte, nyalta, közben verte, mintha nagyon sietne. Én Nikira néztem, aki rám mosolygott, és kezemet a mellére tette. Elkezdtem simogatni és egyre világosabb lett előttem hogy itt nemcsak egymás előtti, párcserés szex is lesz.
Kis idő múlva Jácint kiszállt Nikiból, és Judit csípőjét meg fogva felemelte, bugyiját lerántva, egy lökéssel tövig felnyársalta kedvesemet, aki még nagyobb intenzitással szopta tovább a faszomat. A hoppon maradt Niki kifordult fekvő helyzetéből és engem hanyatt döntve ráült a számra és ütemes ringással nyalatta magát. Egy idő után Juditen úrrá lett a baszás mámora és elengedte a farkamat, amit Niki rögtön ki is használt és lejjebb csúszva tüzelő pinájával tövig elnyelte és azonnal heves vágtába kezdett. Judit Niki melleibe kapaszkodva próbált meg talpon maradni, ami az intenzív baszástól nemigen sikerült neki és hamarosan nagyot rándulva elélvezett, amit Jácint megfejelt azzal, hogy míg farka el nem durrant a tocsogó pinájában egy pillanatra sem lassított. Amikor Jácint Juditot szinte Nikira lökte, én is telelőttem a Niki pináját, amitől ő is vonaglani kezdett, majd néhány pillanat múlva erőtlenül rám feküdt, majd lecsúszott a már lankadó faszomról, kéjes csókot nyomva a fejére.
Kicsit szusszantunk, ittunk, majd léptek zajára lettünk figyelmesek. Egy lengén öltözött 40-es pár pléddel a kezében egyenesen felénk tartott. Jenő és Ildikó megkérdezték letáborozhatnak-e ott mellettünk? Mikor bólintottunk, a plédet leterítve megszabadultak maradék ruháiktól, Ildi hanyatt vágta magát, lábait égnek emelve kínálta tüzelő lyukát Jenőnek, aki kicsit játszott a nyaka köré tekeredő lábakkal, majd amikor termetes farka meredezve követelte a pinát, nem habozott és tövig beverte párjának aki hangos nyögésekkel nyugtázott minden becsapódást.
A látványt azzal fokozták, hogy mindketten minket néztek kérdően, hogy mire várunk!?
Na, nem is tétlenkedtünk sokáig, a plédet az autóról a földre terítve Jácint hanyatt vágta magát, az előbbi látványtól meredező farka égnek állt, amit Judit azonnal meg is lovagolt, és olyan vád vágtába kezdett mintha nem is húsz perce élvezett volna egy eget rengetően nagyot.
Niki lement kutyába és párjával csókolózva kínálta nekem csupasz, még mindig duzzadt pináját, amit habozás nélkül birtokba is vettem. Egyik kezemmel Niki csípőjét húztam ütemesen a farkamra, a másikkal Judit mellét masszíroztam. Meg is lett a hatása, mert Niki tüzes puncija hamarosan újra megtelt a spermámmal és farkamról lecsúszva a Jácint szájára ült, megajándékozva a pinája minden nedvével. Ő maga pedig Juditot kezdte el simogatni közben, amitől a két nő teljesen egymásra borult.
Ildi látva hoppon maradt helyzetemet, intett, hogy menjek oda, mert le akár szopni. Hát volt tapasztalata ezen a téren az tény! Olyan technikája volt, hogy lankadó faszom pillanatok alatt kitöltötte a száját ő pedig megcsillogtatta szopó tudományát.
Valószínűleg kifacsarta volna, ha Jenő észre nem veszi, hogy Judit és Niki egyszerre kezdett el Jácint farkán nyelvvizsgázni, és nemcsak az alkalmat, de Niki csípőjét is megragadta, és méretes faszát olyan vehemenciával lökte Niki pinájába hogy az felvisított, de a további kéjes nyögései tudatták minden rendben. Judit is felfigyelt erre és Jenő kezét a puncijához nyomta, hogy matasson, ne tétlenkedjen a keze se.
Én közben rávetettem magam Ildire, aki minden bujaságát latba vetve dobálta magát alattam, élvezve az idegen fasz varázsát, és hamarosan hátamat karmolva spriccelve élvezett el.
Nekem még volt egy kicsi hija, de meredező farkam annyira kivánta buja, tocsogó pináját, hogy nem akart hamar elélvezni. Kitartóan basztam míg csak tele nem lőttem ezt is.
Olvass még szex történeteket!
Milf Szexképek
Meztelen Sztárok!