A májusi séta - erotikus történet



A májusi séta - erotikus történet


Május volt. A hosszúra nyúlt tél után, szinte minden átmenet nélkül tört ránk a már-már nyarat idéző májusi nap. Meleg volt, a levegő meg sem rezzent, szinte állt minden.

Az utcán nyárias öltözékben emberek százai, mindenki tartott valahová. Egyetlen ember volt talán közöttük, aki semmivel és senkivel nem törődött, kizárt maga körül mindent és mindenkit. Én voltam ez az ember. Felejteni jöttem ki a melegbe, azt hittem könnyebb lesz itt, az utcán, mint a lakásban, amelyhez már semmi nem fűz. Emlékek maradnak már az ott töltött évek, semmi egyéb. Tegnap este hagyott el a párom egy másik nő miatt. Összetört a szívem, a lelkem, fizikailag is megviselt a szakításunk.

Egyetlen utazótáskával ment el, egyetlen „szia” hangzott el a szájából, semmi egyéb. Úgy éreztem, meghaltam. Kicsúszott lábam alól a talaj. Az éjszaka szinte alig aludtam valamit, ezért úgy döntöttem, a mai napot a semmittevéssel töltöm. Sem a kirakatok, sem az emberek, sem egyebek nem érdekeltek. Menni, sétálni. Egyedül lenni. Felejteni, s közben megpróbálni feldolgozni, mi miért is történt.

Már kora délután volt, amikor a Körúton kiesett a kezemből a telefonom. Arra nem volt időm, hogy lehajoljak érte, mert mire eszméltem, már valaki nyújtotta felém a leesett telefont. Hirtelen csak egy kezet láttam, majd egy másikat is, mikor odanyúltam, hogy átvegyem a telefont, az egyik kezével adta, a másikkal meg befedte érte nyúló kezemet. Hirtelen borzongás futott végig rajtam. Egy férfikéz érintése váltotta ki belőlem mindezt. Felemeltem tekintetemet, s abban a pillanatban szinte földbe gyökerezett a lábam. Egy tőlem alig pár évvel idősebb, lezser öltözetű, de annál férfiasabb megjelenésű ember állt szemben, velem.

Tekintetünk összetalálkozott, én nem jutottam szóhoz. Talán a meglepettség, de úgy éreztem akkor, sokkal inkább a hirtelen jött, testemen végigfutó bizsergés dermesztette meg nyelvemet. Alig jött ki a hang a torkomon, csak nagy nehezen mondtam ki azt az egyszerű szót: „Köszönöm!”. Ő állt még mindig velem szemben, s bár kicsit tétovának tűnt, mégis határozottan megkérdezte: „Megiszunk egy kávét?”. Nem tudom a magyarázatát, de azonnal, szinte gondolkodás nélkül mondtam igent. Átsétáltunk az Oktogonon, s beültünk az első utunkba eső kávézóba. Beszélgetni kezdtünk.

Láthatta rajtam szomorúságomat, érezhette bánatomat, hisz azonnal rákérdezett. S én, mint egy régi ismerősnek, elmeséltem, mi történt az előző nap. Nem próbált vigasztalni, talán együtt érzett velem, ezt már úgysem tudom meg soha többé. Azonban elkezdett mesélni önmagáról. Vidáman, felhőtlenül, emlékeiről, csínytevéseiről, munkájáról. Azon vettem észre magam, csüngök minden szaván. Simogatóan hatott rám minden mondata. Ami a legfurcsább volt, bennem a bizsergés nem múlt.

Sőt. Erősödött, s már éreztem, a Sors küldte utamba ezt a férfit. A bizsergés mellett még furcsább érzés járta át testemet. Éreztem, ahogy hüvelyemben forrósodik az egyre gyülemlő édes nedű. Úristen, akarok én ettől a férfitől valamit? Lefeküdnék vele? Alig két óra elteltével? Nem szégyellem, a választ megadtam saját magamnak. Igen. Ha Ő úgy akarja, miért ellenkeznék. Mintha megérezte volna a gondolatomat, hisz rákérdezett, elmegyek vele – hozzá? Igent válaszoltam. S közben alig vártam, megérkezzünk.

Két villamosmegállónyira lakott a kávézótól, de ezt a távot sétálva tettük meg. Már kéz a kézben. Megérkezvén az ajtót se csuktuk be, már nyelvünk a másikéval játszott. Csodálatos érzés volt. Keze elkezdte testemet felfedezni. Míg nyakamat csókolgatta közben, kezeivel már a melleimmel játszott. Bimbóim pillanatok alatt megkeményedtek, s forrósodott a puncim egyre nedvesebben. Mikor szájával már melleimet kóstolgatta, addig keze már a derekam környékén munkálkodott. S így haladt kezével előre, ajkaival kis idő elteltével utána. Keze felfedezett, ajka, nyelve játszadozott.

Alig vártam, megérintse puncimat. Mikor keze odaért, a villámcsapás semmi ahhoz képest, amit abban a pillanatban éreztem. Finoman tenyerét hozzányomta már teljesen lucskos puncimhoz, s középső ujja már bent is volt. Egy halk sikoly futott ki a számból, mire ő behelyezte puncimba a mutató ujját is. Éreztem, ahogy kitölt, ahogy puncim belseje egyre teltebb lesz. Ez még mindig nem volt elég, pillanatok múlva már a gyűrűs ujja is bent volt. Fantasztikus érzés volt, az előző sikolyt egy újabb követte részemről. S levetettem minden félénkségemet, kigomboltam nadrágját, ő csak egyszerűen kilépett belőle, lehúztam bokszerét, s már kezemben tartottam a farkát. Annak a végén is éreztem kéjcseppeket, melyeket, finoman szétmasszíroztam makkján. Egy rándulást éreztem rajta, s tudtam, jó úton haladunk. Ő kivette kezét lüktető puncimból, s a nappali kényelmes kanapéjára fektetett.

Hátammal kissé megtámasztottam magam, ő elém térdelt, s nyelvével már nyalta ki puncim édes, ragacsos nedűjét. Tudtam, ahogy nyelve ott kalandozik, nekem pár pillanat és végem lesz. Hát jól éreztem. Nyelve táncot járt csiklómon, s ujja már a fenekemet kereste. Megtalálta hátsó barlangomat, ujját benyálazva már hatolt is be, óvatosan, lassan, s bennem, ebben a pillanatban elszabadult valami. Hatalmasat, s hosszasat élveztem. Ő ekkor felállt előlem, leült a kanapéra, s megkért, ha nem esik nehezemre, most én térdeljek le elé. Miért is ne tettem volna. Méretesre duzzadt farkát kezembe vettem, először csak gyönyörködtem benne, majd számba vettem.

Szinte levegőt alig kaptam, fuldokoltam, de jól esett. Ütemesen elkezdtem fejemet mozgatni kőkemény farkán. Makkja a torkomban, éreztem ajkaimmal a duzzadt ereket. S éreztem azt is, hogy lassan, de biztosan halad a csúcs felé ő is. Most megfogta fejemet, szépen lefejtette farkáról a számat, átfogta derekamat, s magára ültetett. Úristen azt az érzést. Beleülni egy ekkora farokba. De már túl egy hatalmas élvezeten, újra lucskosan egyetlen huppanással beleültem ebbe a szerszámba. Hát azt az érzést elmondani nem tudom. Kitöltve a puncim minden egyes része. Keresztben, hosszában. Szinte méhemig hatolt a lüktető fasz.

Ő elkezdett mozogni bennem, én átvettem a ritmust, s eszeveszett lovaglásba kezdtem. Ő közben a mellbimbóimat morzsolgatta, éreztem, újra végem van. Nem kellett sok idő, szinte ugyanabban a pillanatban élveztünk el mindketten. Hatalmas élvezet volt ez számunkra. Látszott szemein, az enyémen úgyszintén. Hosszú percekig még ütemesen rándult puncimban a farka, s én ezt apró szorításokkal viszonoztam. Így játszadoztunk még egy kicsit. Leszálltam róla, s csak annyi éreztem, combomon csurog a kéj minden nedve. Az övé, az enyém, csurgott egyre lejjebb. Ő újra elém térdelt, lenyalta combjaimról a nedűt. Én ugyanígy tettem, miután ő végzett, én térdeltem elé, s lenyaltam farka körül az odacsurgott nedűt. Szó szerint jóllaktunk. Egymással, a kéj – számomra oly édes – nedűjével. Az együttléttel. Késő estig beszélgettünk. Ideje volt indulnom, mire ő felajánlotta, hazavisz. Megköszöntem. Nem kértem, hisz engem oda vinne most, ahol az emlékek újra rám törnek. Nem akartam, hogy szomorúnak lásson. Maradjak meg emlékeiben olyannak, amilyennek ez alatt a pár óra alatt megtapasztalt.

Hazaérve, újra felülkerekedett bennem a mélységes bánat. Az emlékek fájnak. A szakítás nehéz. De amit tettem ma délután, egyetlen percig sem bánom.


Olvass még szex történeteket!
Milf Szexképek
Meztelen Sztárok!