Végre péntek! Munkahelyi ábránd



Végre péntek! Munkahelyi ábránd
Végre péntek. Bár tegnap ejszaka sokáig dolgoztam még,és nagyon elfáradtam, a hiányod miatt mégis nehezen aludtam el. Éjszaka mikor beszéltünk, akkor hangoddal imitáltad, azt hogy benyúlsz a bugyidba. Édesen nyögtél telefonban és szinte éreztem hogy ott vagyok, és nem is a te kezed az ami lágyan simogatja forró nedves kis kelyhedet. Szinte éreztem, ahogy kezemet testeden végighúzva elérek bugyid széléíg és lassan a vékony anyag alá hatolva megérzem a forróságot, melyet tested áraszt. Kezemet épp hogy szeméremajkaid közé csúsztatom és máris érzem azt a nedvességet ami mindíg is felizgat. Érzem ahogy ujjaimon árad szét szerelmed édes nedűje.
Te eközben felsóhajtasz, tested összerándul. Megszűnik számodra a külvilág és csak a kéz által nyújtott élvezetre gondolsz. Azonban most a saját kezed csúszik a bugyid alá és foglalja el helyét lágyan simogatva a húsos ajkaidat, melyek már oly régóta várnak a kényeztetésre. Én hallgatom a telefon tulsó végén, hogy mit csinálsz, halom kéjes sóhajaidat, apró nyögésaeidet, és tudom egy pár pillanat scak hogy megszűnjön létezni minden és átadd magad az élvezetnek. A feszes nadrágom adta lehetőségeket áthágva már ágaskosik is az mi számodra oly nagy kincs. A nadrág kidomborodik, és megfeszül , miközben az ucán sétálgatva telefonálok. Az éjszaka csendes azonban 1-2 járókelő aki szembe jön láthatóan észreveszi az állapotom, ki mosolyogva ki megrémülve tovább halad. Pedig fogalmuk sincs hogy Te a telefon túlsó végén éppen eszedet vesztve nyögsz és élvezel. Nem sokkla ezután telefonbeszélgetésünk véget ért. Nyugovóra tértem ám szexuális vágyam cseppet sem csökkent.

Végre péntek, mint már említettem. Eljött a reggel, az autóba minden bepakolva. Tudtam, hogy 9 óra múlva a munkaidő végeztével indulok haza, és végre a karjaimba zárhatlak. Szernecsére a nap jól telt, pont elég munka volt ahhoz, hogy egyszercsak azt vegyem észre már délután 5 óra van és nekem már fél órája lejárt a munkaidőm. Persze napközben is sokat gondoltam rád, és próbáltam lescíllapítani magamban a tegnamp esti kedélyeket, azonban ez nem volt túl sikeres, hiszen meztelen tested látvány és érintése végig kísérte a napomat.
Elindulok haza, a nap forrón süt, az autók hosszú sosorkban a keskeny kis főúton, mely hazafelé vezető utam első szakasza. Komotosan haladok a forgalomban, az ablak letekerve miközben élvezem a langyos tavaszi levegőáramlatot, mely átjárja az autót. Felszabadultan közeledek hozzád és érzem, hogy hamarosan megölelhetlek. Tudom még egy nehéz este vár ránk, hiszen egséz héten keményen tanultál a közelgő vizsgáidra, és megkértél engem hogy kérdezzem ki feltárva ezzel tudásod hiányosságait. Bár tudom, hogy okos és ügyes vagy, ezért egy cseppet sem félek az esti kikérdezés eredményétől.Végre meglátom a szülváros feliratot az út szélén, és tudom hogy perceken belül hazaérkezek.

Végtre itthon a lakásba belépve látom amint még a konyhában tanulsz szorgosan egy könnyű kis nyári ruhába a nyárra való tekintettel. Tudod, hogy szertem ezeket a könnyed kis ruhákat. Mikor meglátsz felpattansz az asztaltól és mosolyogva bujsz a karjaimba, majd egy lágy puszit lehelve egymás ajkára végül heves csókolózásba kezdön. Ez újra beindítja mindekettőnk hormonait, és érezzük egymás testén a vibrálást, mely az egymás iránt érzett vágyat mutatja. Leállítalak. Most nincs itt ennek az ideje. Gyors kipakolás után kíváncsian ülök le és kérdezlek a hét eseményeiről. Egy könnyed vacsora után azonban jön a kérdezz- felelek.

Felteszem az első kérdéseimet melyre helyesen válaszolsz. Persze hogy motiváljalak ezért egy egy puszit kapsz az arcodra. Jönnek a nehezebbb kérdések. Egyre nehezebben válaszolsz még körülbelül a 10edik kérdésnél tudásod elfogy. Csalódottan ülök melletted kérdően nézve rád. Elárulod hogy gyakorlatilag midnen nap akad valami, ami miatt nem a tanulással fogalalkoztál. Ma is érkezésem előtt nem sokkal értél haza és ültél le tanulni, mert véletlenül siekrült az egész napot elcsavarogni a barátnőiddel. Csalódottan nézek rád. Uyg gondolom ezt nem hagyhatom büntetlenül. A térdemre fektetelek és lágyan 10 csapást mérek a fenekedre, ezt te meglepődve ám élvezettel fogadod. Az „ütlegelés” közben felcsúszik a fenekeden a lenge nyári ruha. Meglátom formás hátsódat és nem bírom ki, hogy ráadásként bele ne harapjak, persze csak ugy hogy éppen hogy fájjon. Megérzem puncid friss illatát, és nem bírom ki hogy a harapás után feneked közt lágyan meg ne próbáljak benyalni gyönyörű kis lukacskádhoz. Megrázkódsz a kéj végigfut ismét testeden. Szinte arcomba tolod fenekedet, felkínálva további nyalásra. Felülsz az ülembe, ismét heves csókolózásba kezdünk lágyan a földere dobom a ruhát és most már teljesen meztelenül ülsz az ülemben.
Lassan végigsimítok a kívánatos nyakadon, majd a szám puha csókjaivalkövetem. A kulcscsontodat finoman megharapdálva. Haladok lejjebb egyre finomabban a testeden. Elérek ahhoz a formás kis cicidet, melyeken a kis bimbóid mosolyogva várják lágy csókomat. Forró ajkaimmal közeledek feléjük. A bimbóid egyere keményebben ágaskodnak, és egy nagy sóhajjal várod, hogy végre számban legyen. Lassan bekapom. Forró nyelvemmel lágyan finoman megmaszírozom. Te pedig egyre jobban sóhaltozol. Közben kezemet bedugom bugyidba. Érzem hogy már a bugyid is átázott annyire kíváncs. Végre kezem ott van ahol lennie kell. Érzem ahogy nedvedi szétáradnak. Hangosan felnyügsz. Tudom ninsc sok időm, pillantok alatt fogsz elélrni a csúcsra. Elkezdek lassan 10 től visszafelé számolni. Közben melleisdet nyalogatom, szopogatom és közben 2 ujjammal a keméyn kis csiklódat maszírozom a forró és nedves szeméremajkaid közt. Te egyre jobban sóhajtozol. Én közben számolok. 9 ....8..........7..............6....................5.......................4 itt sóhajaid szaporává válnak és közlöd velem hogy mindjárt véged. Erre én abbahagyom.simogatásodat és eltávolodok cicidtől. Te meglepetten nézel. Közben a füledbe súgom: -Ennek a folyatatását érdemli az aki rendesen az időt kihasználva készül a vizsgára és jól felel. Te durcásan rámnézel és tudod, hogy nem szlhatsz mert iazam van. Tested azonban lángol, hiszen egy pillanattal az orgazmus előtt állítottalak le. Hangosan szenvedve nyögdécselsz és könyörögsz, hogy fejezzem be. Persze én nemet mondtam és javasoltam, bár kőkemény farkam majd szét robbant nadrágomban. Javasoltam, hogy helyette inkább nézd át azt amit eddig nem tettél.

Elvonultam a fürdőbe, hoyg tisztába tegyem magam, te addig durcásan feküdtél a nappaliban a kanapén, majd bementem a szobába, leheveredtem az ágyra és felkapcsolatm a tévét. Ezután te is fürödni mentél. Mire végeztél addigra én az elmult napok fáradstsága miatt csukott szemmel fekve vártalak. Ésre sem vettem hogy bejöttél. Elvetted mellőlem a távirányítót. Kikapcsoltad a TV –t majd bekapcsoltad a kedvenc CD neket, amin lágy romantikus nyugtató zene szól. Sokszor erre aludtunk el de ez a CD volt társunk már sok sok erotikus forró éjszakában is. Félelalomban ugyan, de észlelem a történéseket, azonban szemem továbbra is csukva tartom. Egyik pillanatban érezm, hogy lábaidat átveted derekamon, és apró csókokat lehelsz az arcomra. Szemem még mindíg csukva. Szándékosan nem reagálok, ezt te is tudod, de nem hagyod abba, viszont érzed , hogy a farkam újra megkeményedik ahogy rajta ülsz. Bosszút forralsz az előző eset miatt.

Következő pillanatban csak azt érzem hogy valami lágy dolog siklik végig a kezeimen, amik a fejem fölé nyújtva helyezkednek el. Egyszercsak valami rászorul a csuklómra, majd ahogy meg akarom mozdítani jövök rá, hogy a 2 hete vásárolt bilincs lett a vesztem. Kinyitom a szemem és kérdőn rád nézek,elmosolyodsz és semmivel sem törödve fogod magad és bekötöd a szemem a bilincshez ajándékba kapott kendővel. Ettől a ponttól tudod, hogy a tiéd vagyok. Ez a gondolta felizgat engem is. Azonban a kínos élvezet még scak most kezdődik. Pulzusom egyre emelkedik és egyre hevesebb érzések törnek elő bennem.
Miközben apró csókokat lehelsz az arcomra és a számra én követelőzően próbállak megcsókolni, de te teljes nyugodtsággal folytatod a kis játékaidat.
Lassan elindulsz a nyakamon miközben kezeddel felsőtestem simogatod. Közben kezeid vonalán indulnak el csókjaid, és én egyre hangosabban sóhajtozok. Majd hogy felélénkítsd érzékeimet a szisztematikusan megtervezett utvonalat megtörve váratlanul és váratlan helyken érnek a csókok melyek testemet borítját. Mikro már látod hogy teljesen kész vagyok ágaskodó farkamra pillantasz és hirtelen a szádba veszed. Ezen meglepődök viszont a következő pillanatban már nagyon élvezem ahogy forró ajkaid ölelésében játszik fürge nyelved velem. Érzem hogy ez így nem bírom sokáig.Ésrzem hogy mindjárt kitör a forró sperma és megtölti szádat. Te azonban nagyon jól ismersz, tudod hogy hol van a pont amikor mér nincs visszút. Megálsz és halkan elmosolyodsz. Könyörgök hogy folytasd, folytasd, vedd a szádba, simogass a kezeddel és végül hagy hogy így élvezzek el. Szeretném megtölteni forró ajkaidat. Közben te halkan mosolyogsz, és lánygan simogatod továbbra is kezeddel. Ez őrölten jól esik, a farkam egyre jobban lüktet, egyszercsak megszánsz és újra a szádba veszed. Nem bírom tovább ezt észre veszed és ismét abbahagyod de már késő. Elengeded a vértől duzzadó farkam, azonban én már túljutottam azona ponton hogy megáljak. Hánykolódva ficánkolok a bilncsek szorításában és egy elfolytott nyügéssel anélkül hogy hozzám érnél elélvezek, miközben nagy sugarakban lövel a sperma és te ezt ámulattal nézed.
Végre kioldozol a bilncsből .Egyből leveszem szemkötőmet és akkor látom meg a kéjes csillogást a szemedben, ohh és hogy ezt a szexy csipkés bodyt vetted fel ez a kedvencem, de hiszen ezt te opntosan tudod. Most megvagy elkaplak, és az ágyra döntelek. Forró csókcsatába kezdünk miközben testünk egymáshoz simul. Szenvedélyesen számba veszem mellbimbódat először az egyiket majd a másikat, miközben ujjaimmal lágyan simogatom egész testedet. A vad és a lágy szenvedély egyszerre keveredik most testünk táncában. Te végre felszisszensz. Tudom hogy már nem bírod tovább, hiszen feltehetően már attól nagyon beindultál, ahogy velem az előbb elbántál. Uyg érzem ezt gyorsan le is kell ellenőriznem. Ujjaimmal finoman érintve futok végig combod belső felén. Mileőtt puncidhoz érnék érzem hogy a vágyaid igencsak fizikai formát öntöttek és a combodon csordogálnak már lefelé. Fejemet egyből a combod közé hajtom és adddig nyalogatom míg fel nem sikerült itatni az a finom nedűt. A majd lassan lágyan megkeresem a már megduzzadt csiklódat. Számba veszem miközben lassan kétszer körülötte mozdítom a nyelvem és te érzed rádtör az orgazmus. Elkezdem kicsit szaporábban izgatni, mert tudom ilyenkor ezt szereted. Végre elélvezel és egy újabb adag nedvesség csordul ki forró hüvelyedből. Ez nem lehet vléetlen. Tudom hogy ez már az előkészülete annak hoyg végre magadba érezhess. Tudom erre vágysz. Szerencséd van, mert eközben fakram új életre kelt. Ismét keméynen és vastagon égaskodik ahogy szeretd. Felmszok, megcsókollak, és abban a pillanatban farkam a bejárathoz rakom. Te felsóhajtasz.. mejad mélyen belédhatolok.. és testünk finoman együtt mozogni. Majd eygre gyorsabban és gyorsabban mozgunk egymáson, miközben én igyekszek egyre mélyebben beléd hatolni, hogy hüvelyedet telkes mértékben átjárja vastag és kemény farkam. Te közben elélvezel..m ajd rögtön ezt még másik ettő követi. Közlöd velem hogy kész nem bírsz többet ezért szeretnéd ha én is elélveznék végre és megtölteném forró puncidat. Én azonban tudom hogy nagyon is képes vagy még egyre ráadásul egy mindet elsöprőre, ezért kicsit lassítok a tempón, és lassú de hosszú mozdulatokkal jár benned a szerszámom ki és be, ingerelve ezáltal a megfelelő pontokat. Közben elkezdem csiklódat finoman maszírozni ujjammal. Mikor látom, hogy újra elkezdesz begerjedni eelkezdek egyre vadabb tempóban mozogni, szinte ugy csnálok mintha szét akarnám dugni azt az imádni való ki gyönöyrök kapuját.Elvezsik körülötted a világ és egyszercsak a tudtomra hozod, hogy hamarosan itt a vég, de már én is érzem hogy nem bírom sokáig. Ebben a pillanatban törnek rád az orgazmus első hullámai. Tudom ki kell tartanom még egy darabig, hiszen ez most nem egy rövid élvezet lesz. Már hosszú másodpercek óta tart és csak hangosan nyögni sikítani tudsz. Én sem bírom tovább és hangos nyögésel beléd élvezek


Olvass még szex történeteket!
Milf Szexképek
Meztelen Sztárok!