Barbi a riha



Barbi a riha
Minden visszatért a normál kerékvágásba. Dolgoztam, Barbi tanult, a bilincs pedig már mindkettőnk kezén volt azóta, hogy Eszterrel felavattattuk.

Közeledett a nyár.


Barbi pár hónapja belengette, hogy gondolkozik egy cserediák programon. Fogadna egy angol diákot, így a nyelvet könnyebben elsajátíthatná plusz új ismeretségre is szert tehetne. Támogattam az ötletet mert én is úgy láttam, hogy ebben sok lehetőség van.

Aztán egyik nap csörgött a telefonom. Barbi volt az és nagy örömmel újságolta, hogy megérkezett a diák Angliából, Jill-nek hívják, nagyon jófej és humoros meg alig várja, hogy nekem is bemutathassa.

Ajjajj… – gondoltam… Barbi megint valami turpisságon töri a fejét…

A következő pár napban csak Jill-re tudtam gondolni. A gyönyörű brit lányra, akiről igazából semmit nem tudtam. Próbáltam kitalálni, hogy milyen lehet az arca, a teste, a mellei… Reménykedtem benne, hogy Barbi őt is elvarázsolja valahogy és ismét egy jó kis szexbuliban lesz részünk…

Eljött a nap, amikor végre megismerem Jill-t, a titkos idegent.

Délután 5 volt, amikor kopogtattak az ajtón. Szinte pavlovi reflexként duzzadni kezdett a farkam a kopogás hangjára. Megkerestem a kulcsot és izgatottan kinyitottam az ajtót.

– Hi, nice to meet you! I’m Mike Jillefsky. My friends just call me “Jill”.

Döbbenten néztem Barbira. Ő mosolygott. A titokzatos brit lány Jill, valójában Mike volt egy félig afroamerika félig lengyel férfi.

– Mi a francnak hozta ide ezt a … Mike-ot??? – gondoltam magamban dühösen.

– Bemehetünk? – kérdezte Barbi mosolyogva…

– Őő…persze, bocs. Gyertek csak… – mondtam udvariasan, de fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni ebből az egészből.

Illedelmesen bevásároltam pár nappal ezelőtt. Vettem hazai sört és még hazai whisky-t is találtam, gondoltam a britek ezeket isszák leginkább…

Mike amúgy tényleg tökjó fej volt, jó volt a kisugárzása. Állandóan poénkodott és remek vicces történetei voltak. Magyarul is tudott már egy-két szót meg kifejezést. Hamar elröpült pár óra. Készítettünk szendvicseket, zenét hallgattunk, ittunk. A whiskey hamar elfogyott és jó lett volna még egy kis utánpótlás, így leugrottam a közeli közértbe… Hamar visszaértem, szerintem 10 perc sem volt az egész. Nyitottam az ajtót és el sem hittem azt ami szemeim elé tárult.

Mike a konyha közepén állt letolt nadrággal, hatalmas néger farkán Barbi oboázott eltorzult arccal, mert tényleg kurva nagy volt az a fasz…

– Csatlakozz hozzánk – szólt Barbi torz hangon, mert tele volt a szája a néger farkával.

Nem sokat gondolkoztam rajta, hogy mit tegyek, odatoppantam, előrántottam a faszom és baszni kezdtem hátulról Barbit, aki teljes önkívületben tömködte a szájába a fekete makkot.

Kis idő múlva már az ágyban voltunk. Most Mike kefélte Barbit, aki kéjesen ordítozott a hatalmas néger fasz miatt. Apró, vékony lány volt, nehezen tudom elképzelni, hogy ne fájt volna neki egy ekkora farkat befogadni, ráadásul a néger elég rendesen tolta neki. Mindeközben én a lány másik oldalán élvezkedtem. Nagyon jól szopott és nagyon szerettem nézni az arcát közben. Egyébként is gyönyörű volt, de amikor szexelt jobban előjött különleges kisugárzása.

Hamarosan azt kérte tőlünk, hogy szendvicsben basszuk meg. Én kerültem alulra, Mike a seggét baszta meg. Bele se mertem gondolni, hogyan fért be a segglyukán az a nagy fekete farok. Furcsa érzés volt, hogy éreztem Barbiban a néger farkát és az is furcsa volt, hogy már én is arra vágytam, bárcsak leszopatnám Mike-ot.

Kis idő múlva cseréltünk. Én kerültem hátulra. Imádtam Barbi seggét, bár most kicsit tágabb volt a lyuk. 😄 Gondolatban szidtam is a feketét, hogy miért tette ezt vele… De mindegy, azért így is jó volt. Miközben dugtuk párszor meg kellett állnunk, mert néha kicsúszott Barbiból Jill farka. Úgy sejtem kevés volt a hely a lányban kettőnknek.

Egyszer aztán mikor épp kicsúszott a néger farka elkaptam és szopni kezdtem. Nagyon különleges érzés volt. Először életemben volt fasz a számban. Barbi el sem hitte amit lát, de úgy láttam rajta, hogy tetszik neki és Jill-nek is. Mike kis idő múltán bele is élvezett a számba. Ez is az újdonság erejével hatott. Arra már többször gondoltam, amikor egyedül vertem itthon, hogy milyen jó lenne ha le tudnám szopni magam és bele tudnék élvezni a számba. De arra sosem, hogy valaki más élvezzen bele. Rendkívül jó érzés volt és le is nyeltem a néger összes ondóját.

Barbi ujjazta magát és hatalmasat élvezett miközben nézte ahogy szopom a négert.

Miután ez megtörtént még Mike-ban volt annyi szufla, hogy Barbi arcára is ráküldött egy adagot és én is így fejeztem be az estét. Olyan mennyiségű ondót spricceltem rá, hogy teljesen beterítette az arcát.

Imádta. És mi is…

Olvass még szex történeteket!
Milf Szexképek
Meztelen Sztárok!