Anyám és Én XxX
Sziasztok, 19 éves fiú vagyok, 1 éve szexelek anyuval. Most 40 éves és jó MILF csaj nagyon. Még nyolcadik végén mondta az egyik haverom, jó csaj anyád, megbasznám. Majdnem verekedtünk emiatt. Persze max kivertük akkor még és fantáziáltunk csak a baszásrol. De azért a bogarat beűltette a fülembe. Anyu egyedül nevelt fel, apámat nem is ismerem.
Tudtomal két pasival volt kapcsolata anyunak, mióta élek. Közvetlen volt mindig is a kapcsolat köztünk, talán ezért is tartunk itt. Nem sokkal a haver dumája után, véletlen láttam meg anyut meztelen. Amikor hazaértem a fürdőben volt. A kád szélén ült meztelen és a pináját borotválta. Csak bámultam, anyu 170 magas, vékony testalkatú, formás izmos fenekű, vörös hosszú göndör hajú nő. A két melle, mint két formás zsemle, nem nagyok de kemények, igaziak. Pár percig néztem mire észrevett, rám mosolygott
– Szia-mondta és belökte az ajtót.
Aznap éjjel róla fantáziáltam hokizás közben. Egy szóval nem említette másnap vagy később, ami történt.
A következő alkalom már később volt, 16 éves voltam. Kollégiumban laktam, túl voltam az első csajomon, kétszer dugtunk. Hétvégén mentem haza, mint kiderült anyu későbbre várt. Bementem a lakásba, azt hittem sehol senki. Aztán láttam meg anyut, a szobájában, meztelenül feküdt az ágyon. Nagyobb meglepi volt mint akkor a fürdőben. Anyu masztixot, nem is vett észre. Egyik kezével a melleit markolászta a másikkal a pináját izgatta. Szétnyitott combokkal gyönyörű belátásom volt. Ujjazta magát, majd a csiklóját izgatta, emelgette a csípőjét közben. Élő pornó, nyögött lihegett élvezte amit csinált.
Egyre gyorsabban izgatta a pináját, aztán remegve elélvezett. Annyira elvoltam a látvánnyal, hogy megint lebuktam, anyu meglátott.
-Szia- köszönt rám- mióta állsz ott? Alig tudtam megszólalni
– Csak most jöttem-mondtam halkan, utálok hazudni. Anyu nem zavartatta magát, mert nem takarta el a testét.
– Hát ahogy nézem a nadrágodat- nevetett anyu- láttál mindent. A farkam kemény volt, dudorodót a nadrágban.
– Bocsánat- mondtam és elindultam a szobámba. Anyu utánam jött, úgy meztelen.
-Felállt a farkad rám? Te is szoktad magadnak csinálni nem?-kérdezte.
-Igen szoktam- feleltem őszintén. Anyu kiment a szobából
– Helyes- mondta nevetve.
Vacsorát főzött, meg is vacsoráztunk. Már örültem hogy megúsztam a kényes kérdéseket, egy szóval nem említette a történteket. Később a kádban feküdtem, eszembe jutott amit láttam, gondoltam kiverem a farkam. Kemény volt hamar, nem nagy 17/5 kopasz farkam van. Akkor jött be anyu- Jól gondoltam- mondta mosolyogva- most én nézlek. Nagyon zavarban voltam, de ö nem. A kád szélére ült és benyúlt a vízbe, megfogta a farkam. Lassan húzgálni kezdte, nem ellenkeztem, nem is lett volna értelme.
– Szűz vagy még?-kérdezte anyu.
– Nem vagyok- vágtam rá. Jól csinálta nagyon, még nem verte más a farkam. Kb két perc múlva a gecim fröcskölt a vizben, anyu kivere a farkam.
-Jó volt?Tetszett a farkadnak?- kérdezte. Lassan lelankadt a farkam
– Nagyon is- nyögtem ki. Anyu lemosta a kezét
-Mosd ki a kádat, sok fehér valami úszkál a vízben- mondta nevetve. Letusoltam, kimostam a kádat. Anyu a tévét nézte, köntösben volt, de látszott, meztelen alatta.
– Ezt nem szabad- mondtam- ugye tudod? Anyu csak mosolygott
– Mit?- kérdezte.
– Szexelni nekünk egymással- mondtam. Erre már nevetett
– Csak kivertem a farkad, az nem szex- mondta. Alig bírtam elaludni, jó is volt rágondolni, meg rossz is, nem tudtam mi lenne a helyes. Elaludtam és reggel anyu döntött helyettem. Arra ébredtem, hogy anyu kitakart, lehúzta a gatyám és a farkam markolja.
– Állt a farkad kisfiam- mondta-rolam álmodtál. ?
Verte a farkam az anyám megint
– Gondolom nem számit, ha azt mondom, minden reggel áll- mondtam.
– Ez természetes is- nevetett anyu és bekapta a farkam, szopogatta a makkom.
Egyszer próbálkoztam elhúzni magam
– Ez sem szex, csak szopás- mondta anyu és benyelte a farka m.
Soha nem szopták a farkam, de a képzeletemnél is jobb volt. Aztán megint hamar jött a vége, elélveztem. Amit addig pornóban láttam, megtörtént velem, leszoptak. Az összes gecim a szájába ment, lenyelte mind. Nyalogatta a lankadó farkam
– Reggeli tejszín az igazi- mondta anyu.
– Gyere menjünk tusolni.
A kádban állva zuhanyoztunk, anyu lemosdatott aztán csak irányított. A melleit fogtam, puszilgattam, szopogattam a bimbóit. Atán az egyik lábát a kád szélére tette, tolt le a pinájához.
– Nyaljál picit- mondta- kérlek.
Többek közt, ezt sem csináltam még ugye, de csináltam. Szexi kopasz pina, anyu simogatta a csiklóját
– Itt nyald- biztatott.
Nyaltam, nyalogattam a pináját, a csiklóját szopogattam, a nyelvem dugtam a lukba. Anyu a fejemet fogta, irányított, merre járjak a combjai közt. Leült a kád szélére, szétrakta a lábait, széthúzta a pináját
– Így nyaljál – nyögte ki.
Finom íze volt a nedvének, nyaltam szívesen.
– Még nyaljál- lihegett anyu és az ujját bedugta a pinájába.
Ujjazta magát én nyaltam, így élvezett el. Pár percig ült még, aztán felállt, magához ölelt
– Köszi- mondta és megcsókolt.
Letusoltunk és úgy vizesen, meztelen a szobájába mentünk. Én csak sejtettem mit fogunk csinálni, ö tudta. Szó nélkül az ágyra feküdtünk, anyu bekapta a farkam, ami keményedett már, csak rásegített.
-Megbaszol?-kérdezte komolyan
– Na az már szex lesz, meg akarsz baszni?
Az ágyon feküdt, szétrakta a lábait, felkönyökölt az ágyon.
– Gyere már- döntötte el- tedd be a farkad.
Befeküdtem a lábai közé, rögtön beirányított a pinájába. Nagyon szűk volt a hüvelye, szűkebb, mint a csajnak, akivel dugtam. Lassan toltam beljebb, hihetetlen volt, anyámba toltam a farkam. Megmarkolta a fenekemet, magába húzott, tövig bent voltam a pinában.
-Három és fél éve nem volt bennem fasz- nyögte ki anyu- most basszál meg.
Irányított, nem engedte, hogy siessek, úgy mozogtam benne, ahogy ö akarta. Nem tudom meddig dugtunk, de éreztem, elfogok élvezni. Anyu látta rajta, érezte is biztos
– Élvez csak, adjál a spermátból- mondta csókolgatva- csináld.
A meleg szűk, síkos pinájában élveztem el. Nem felejtem el soha, mintha szívta volna a farkam, lüktetve vitt el a csúcsra. Csak pihegtem az ágyon fekve, anyu még picit szopogatta a farkam, lenyalta a gecit.
– Ez szex volt- mondtam-lehet hogy többet vártál. Anyu nevetett
– Még gyakoroljuk és menni fog- mondta-ha akarod.
Akartam, aznap még kétszer basztunk és akkor m ár ö is élvezett a farkamtól. Tényleg megtanított dugni, megtanított arra, mit szeretnek a nők, hogy használjam a farkam. Ezután sokszor szexeltünk, a következő nyarat szinte végig. Aztán volt pici szünet, próbáltuk nem megtenni. Volt is csajom, szerintem jól megbasztam mindig, csak szegény voltam neki. Aztán karácsonykor újra az ágyban kötöttünk ki anyuval.
Már én kezdtem sokszor, megdugtam a konyhában, fürdőben, egyszer az előszobában ahogy hazajött. Szexi fehérneműben járt előttem, tudta hogy izgat. Képes volt a kávéjába verni a fark a m, a gecit szereti.
Tavaly nyáron a Balcsin nyaraltunk, persze ott is basztunk sokat. Egy hajnalban, megint ö keltett, szopogatta a farkam. Dugtam is utána elölről-hátulról. Aztán lovagló pózban csináltuk, ilyenkor imádom a mellei nézni, fogni. Így mindig ö irányi, gyorsan lassan mozog rajtam. Hátranyúlt és simogatta a golyóimat, és mást is csinált. Lecsúszott a farkamról, megfogta és a fenekéhez irányított. A szaftos makkom a seggelyukába csúszott.
– Most ide told be- nyögte ki anyu- basszál seggbe.
Igazából ő csinált mindent, nagyon szűk volt a segge. Hamar ki is facsart, telegeciztem a hátsó lyukat.
– Rég csináltam így- mosolygott anyu. Szóval azóta is szexelünk, sokszor és jókat. Hát ennyi!
Olvass még szex történeteket!
Milf Szexképek
Meztelen Sztárok!