Lili megéhezik, DP, fű és kokain



Lili megéhezik, DP, fű és kokain
Probst nővér nem csak Oberfrauenwald kolostorán végzett tökéletes átalakítást, apáca ruháját is jellegzetes színekből álló, de jóval többet láttató öltözetre cserélte. A fekete fűzőben olyan méretesnek tűntek a keblei, akár két férfi arca is elveszhetett volna köztük. Vékony, fénylő ezüstláncon fordított kereszt lógott a nyakában, a hatalmas halmokon pihent, azokkal együtt emelkedett és süllyedt, minden lélegzetvétellel. Márpedig Nina Probst most nagyon szaporán vette a levegőt, serényen szipogva tüntette el orrában az oltárra kihúzott, szintén fordított kereszt formában kiszórt kokain csíkokat. Jobb kezében whiskys poharat illegetett, húsos ajkai közé tömörre sodort bluntot illesztett.
Florian atya némán adott neki tüzet, Probst nővér csak futó pillantással nyugtázta, mélyen letüdőzte a füstöt, ami aztán kígyózva bukkant elő vörös szájából. Édes marihuána illat, kokain kesernyés íze és whiskey... Megint élt, nem is akárhogyan és ezt a lábai közti, parányi fekete csipke tanga alig látható nedvességfolt tanúsíthatta leginkább. Harisnyakötős combjait egymáson keresztezve üldögélt egy imapadon és a kolostor megújult rendjét figyelte, hogyan végzik napi tevékenységüket a novíciusok. Most, hogy az a begyöpösödött, féleszű Detlef végre eltűnt, immár az ő igazgatása és uralma alatt. Szőke fürtjein mintegy jelképesen, picire szabott novícius fejkötő ült meg, de éppen csak akkora, hogy hajkoronáján díszelegjen. Tincsei csigákban terültek szét a vállán, hajvégei csiklandozták vállait és dekoltázsának hamvas bőrét.
A spangli vége narancsosan izzott fel újra és újra, határozottan nyújtotta Florian atya felé, aki kissé zavarba jött.
- Nem opcionális – közölte foghegyről, karcosan Nina.
Florian becsukta tiltakozásra nyitott száját, majd újra kinyitotta, de csak, hogy a nővér beleslukkoltathassa a sodort zöld bluntba. Ahogyan levegőt szívott rá köhögni kezdett, szemei vörös könnyekbe lábadtak.
- Még egyet! – parancsolta Probst nővér és Florian nem tehetett mást, engedelmeskedett újdonsült úrnője akaratának. Hamar betépett, zsibbadtan pislogott csík szemeivel a szemcsésedő templomban. – Ne parázz, Flo, ezt a cuccot isten teremtette, tudod, a földből nő. Semmi ördögi nincs benne, csak az idióta fajunk valamiért betiltotta.
- Aha – hagyta rá Florian. Soha korábban nem tapasztalt még ilyen érdektelen nyugalmat. Jobb érzésnek tűnt, mint imádkozni. Közel érezte magát a mindenséghez, feloldódott benne és a lelke megnyugodott egy kicsit.
- Egyelőre elég lesz ennyi – állapította meg Nina és gyengéden megsimogatta a pap helyes arcát. Nyelvét fogaihoz préselve gyűjtögetett nyálat a szájában, a tömény alkoholba kortyolt, Florian atya ajkához hajolt. Óvatos sugárban csurgatta át annak kiszáradt szájába a nyálával keveredő whiskyt, mikor elég nedvesnek találta, mélyen és lassan csókolta meg a papot. Az egy pillanatra megállt, aztán ösztönösen csókolt vissza. Nina Probst egyre nedvesebb és nedvesebb lett, az üvegpohár a fa padon koccant, a nő keze Florian nadrágjára vándorolt. Megsimította, alulról felfelé, elégedetten nyugtázta a keményedő dudort. Rámarkolt és Florian felnyögött, szájuk eltávolodott egymástól, Nina negédesen mosolygott, ital és fű szagú lehelete beterítette Flo arcát.
- Itt...? – nézett rá Florian, betépett, vörös hajszálerek behálózta, vágytól ködös tekintettel.
- Mindenütt – válaszolta csendesen búgva Nina.
- De nem mindenkor – Lilith szigorú hangja szakította félbe őket, karba font kézzel állt az ajtóban, oldalra döntött fejjel. – Nemsokára meghozzák az üveg asztalokat és táncos rudakat – emlékeztette Ninát. – Intézd el, ahogyan megbeszéltük, utána aztán ott,úgy és annyi ideig kéjelegtek, ahogyan és ameddig tetszik.
- Szavadon foglak – Probst nővér szeme dühösen,visszafojtott szenvedélytől villant. Így, bekokainozva, fokozott vérbőséggel, zsibbadt testtel és kiélezett érzékekkel, alkoholtól és fűtől mámorodottan ellazulva, még erősebben kívánta a szexet. Hol Lilithre, hol Florianra nézett. Határozottan megéri várni – gondolta, majd leugrott az imapadról. Telt, kerek fenekének húsába finom mintázatot nyomott a pad, riszálva indult el kifelé, hogy átvegye a szállítmányt.

Estére minden a helyére került. A régimódi, javarészt leégett padsorok helyét fénylő, krómozott lábú üvegasztalok vették át. Több helyen sztriptíztáncosok által használt rudak indultak meg a templom végtelenbe nyúló, csúcsos plafonjából lefelé és az oltárt, az oltárt egy szárnyas, csavaros szarvú, bal kezét felemelő kecske formájú faragott, sötét szobor foglalta el. Elé vérvörös fordított pentagrammát festettek, minden csúcsában fekete gyertyát állítottak. Már csak szűz vért kellett szerezniük, ami igen nehéz feladatnak bizonyult manapság...
Telihold volt a Skorpió jegyében, a csillagok fényesen ragyogtak odakint. Lilith hangfalakat és erősítőket is rendelt, a nélkül nem lehetett teljes a megújult kolostor díszlete. Sötét, technora emlékeztető, ritmikus zene szólt, az apácák önfeledten vonaglottak újfajta, Nina és Lilith révén összeállított egyen ruháikban. Alsónemű nem tartozott a ruhákhoz, csak egy falatkányi, fekete szoknya, szintén fekete, pánt nélküli toppocskával, melyen fehér sáv díszelgett. Nyakukban fém karikával ellátott, fekete nyakörvet hordtak. Mindről pici, ezüst, alig észrevehető fém biléta lógott, neveiket őrizve. Csoportokba rendeződve cseverésztek, végre felszabadultan és önfeledten. Közösen, Probst nővér vezényszavára igazgatták el az új bútorokat, miután alaposan kitakarították a korábbi tisztító tűz hamvait a kolostorból.
Lilith szeparálódott tőlük, árnyként járt fel-alá, mindent az ellenőrzése alatt akart tudni. Fontos állomás volt ez, rengeteg munkát és energiát fektetett bele. Tökéletes, sötét templomot akart, ahol a bűnnek és élvezetnek hódolnak, önfeláldozón és határtalanul.
Mind ott voltak, kivéve egy apró teremtést, egy kicsi lánykát, akire csupán Lilith figyelt fel és emlékezett jól arról a napról, mikor átvette a kolostor feletti uralmat. Akkor, amikor az összes apácát felszabadították Detlef isten nevében vezetett zsarnok diktatúrája alól, amikor mind átérezték nővériségük igazi mélységét és jelentőségét, ez a kislány csak állt ott, ijedt de acélosan ellenálló tekintettel. Lilith látszólag nem foglalkozott a lánykával, de óvó figyelemmel kísérte minden lépését. Tudta, hogy most a nővérszállón bujdokol, egymaga, s nem hajlandó előjönni. Rá nem hatott Lilith mindent elsöprő hipnotikus ereje, az ő lelkének gyermeki tisztasága... szinte egykori önmagára emlékeztette Lilithet. A lánnyal majd külön fog foglalkozni, a mai este után. Csak előbb jóllakik, hogy a kis teremtést biztonságban tudhassa a benne lakozó démontól.
Nina Probst kényelmetlenül közel állt meg Lilith-hez, egyenesen vele szemben, egy fejjel magasodott a lány fölé. Követelőző, őrült tekintettel bámult rá, szája összepréselődött. Lilith majdnem dühös lett, utálta, ha így számon kérik, meg egyáltalán, mindenfajta hirtelen mozdulat, különösen az intim szféráján belül, kéretlenül, a halál szárnyait bontogatta odabent mélyen, valami ismeretlen erőt bolygatva... Még szerencse, hogy kedvelte Probst nővért, és annak túlzottan erős szexuális kisugárzását. A nőből áradt az állatias közösülés jellegzetes feromonja, minden pórusából szex párolgott ki, önmagában az is beillett egy párzási rituálénak, ahogy beszélt. Lilith elmosolyodott, ördögien, sötéten. Nem véletlenül választotta Probst nővért erre a posztra, gyönyörű szinkronban működtek, lénye tudat alatti természetességgel reagált Ninára.
Kelletlenül két ujja közé szorította Probst nővér állát, lefelé húzta, röviden, erőszakosan és céltudatosan, a rideg mozdulat lávaforró csókban oldódott fel.
Egyszerre vettek mély levegőt, úgy, hogy közben egy pillanatra sem távolodotak el egymás szájától. A két sátáni nőszemély vágya úgy izzott fel, a fekete gyertyák lángja pislákolt, majd fellobogott, a viasz megadón csorgott végig az öntöttvas gyertyatartók peremén. Lilith valósággal felfalta Nina Probst nyelvét, ám az ex novíciusnak cseppet sem volt ellenére ez a fajta vadság. Ő is ragadozó volt, bár nem olyan veszedelmes, mint Lilith. Körömmel szántotta végig Lilith vékonyka, hófehér szabadon maradt karjait. Lilith most is egyszerű, elegáns, hosszú ruhát viselt, szorosan testére tapadó szatént. Almányi mellei éles kontrasztban ütöttek el Nina hatalmas kebleitől. Duzzadtá váltak a hirtelen rátörő vágytól, a ruha fényes, vékony anyaga áteresztette finom, gombként keményedő mellbimbóit. Nina érzéki ujjai azonnal odasiklottak, mintegy kimondatlan parancsszóra, másik kezével nemes egyszerűséggel lecsúsztatta telt combjain a csipke tangát. Az nedvességtől tocsogva pödörödött össze a bőrén, úgy görgette le magán, míg végül hasznavehetetlenül hullott a padlóra.
- Florian, gyere ide! – intett Lilith úgy, hogy közben végig Nina arcát bámulta, átszellemülten. Összekapcsolódtak, mint két nemes vadmacska, a párzási időszakban, mikor még a zsákmány andalító vér szaga sem terelheti el a figyelmüket a másikról. Nincs annál emésztőbb éhség, amilyen vágyat ők akkor egymás iránt éreztek. Női őrület táncolt a végtelenségig húzódó felizgultság kéjes, már-már kínzó érzésével – csak történjen végre valami.
Lilith mintha meghallotta volna Nina néma kérését.
- Annabelle, te pedig nyisd ki azt a dobozt, az oltáron és hozd ide, amit benne találsz.
Annabelle készségesen eltávolodott két nővérétől, akik közül az egyik már egy fém rúd körül tekergőzött, vodkától és kokaintól delíriumos állapotban. A másik szórakozottan nézte, hogyan szorítja a másik apáca combjai közé a táncrudat, hogyan vonaglik hullámzó testtel, noha soha nem tanult efféle mozdulatokat senkitől. Talán benne is régóta rejtőzött egy szajha, akit a templomi szentség éveken át elnyomott és elhallgattatott.
- Melyiket, Úrnőm? – kérdezett vissza Annabelle tanácstalanul a Baphomet szobor előtti mahagóni fa ládikában kutakodva. Kis keze vastag dorongra markolhatott, mert arca egészen elfehéredett.
- Ne azt – vonta fel szemöldökét Lilith oda pillantván. – Egy közepeset válassz!
Annabelle rövid hezitálás után megragadott egy halvány rózsaszín, átlátszó, szilikonos anyagú műfaszt. A láda fedele hangos csapódással zárult izgatott kezei után.
Annabelle formás, barna lány volt, közepes méretű, feszes mellekkel és hozzá arányaiban illeszkedő hátsóval, szép ívben görbülő, széles csípővel és húsos szeméremajkakkal. Zöldeskék szemei világítottak, túlragyogva a gyertákyat a fojtott szenvedélytől sűrű sötétben.
- Gyere közelebb – suttogta Lilith, egy ujjával már Nina Probst finom punciját simította végig, először csak kívülről, mintegy udvarolva neki, noha tudta, már réges régen az övé. Azért szerette megadni a módját, ha lehetősége nyílt rá, s most, a saját templomában csodás rituálét készítettek elő a maguk számára. Nina Probst elégedetten nyögdécselt. Florian mögé lépett, nyakába csókolt, merev hímtagja a nővér hatalmas fenekének nyomódott, alig várva, hogy elmerülhessen benne. Az atya közben Lilith szemébe nézett Nina válla felett, aki most két ujjával hatolt mélyen Nina sikamlós, előjáték nélkül is befogadásra kész hüvelyébe.
Annabelle engedelmesen, a rózsaszín műfaszt szorongatva állt ott, mellettük és figyelte az eseményeket, sorára várva.
- Szép munkát végeztél, Nina – dicsérte Lilith egy gyermek lelkesedésének csillogó szemeivel, de ördögi hanghordozással.
- Köszönöm, Úrnőm.
- Választhatsz, hová szeretnéd Florian farkát és hová a játékszert – mondta Lilith engedékenyen.
- Florian jó helyen van ott - Nina megnyalta a száját. – Bár a pozitúra talán... – türelmetlenül nézett körül, hová tudna felfeküdni a minél kényelmesebb behatolás érdekében. A kör alakzatú üvegasztalok és fémrudak körül, puha, támla nélküli ülő –és fekvő alkalmatosságok várták őket, tökéletes helyet kínálva a légyottokhoz, vagy egy kis pihenéshez. Nina most az előbbit választotta, oldalvást feküdt, úgy, hogy jobb lábát felemelhesse, s Florian kényelmesen hozzáférhessen a barnásrózsaszín, mély barázdákban végződő, hátsó bejáratához. Lilith helyet foglalt előtte az ülőkén, végig cirógatta a telt idomú nővér kebleit, pici pocakját, közben kioldotta a fűzőjét, szabaddá téve felsőtestét.
- Annabelle, te letérdelsz a padlóra, és onnan kényezteted Probst nővért! – adta utasításba Lilith egy pillantásra sem méltatva őt többé. A lány szó nélkül lekuporodott melléjük, a rózsaszín műfasz elég hosszú volt hozzá, hogy innen is bedughassa Nina rugalmas vaginájába. Alaposan benyálazta a játékszert, és óvatosan Nina hüvelybemenetéhez illesztette.
- Nem kell finomkodni, nem vagyok olyan kis álszent szűzkurva, mint amit Gertrude nővér belőletek nevelt – vetette oda neki Nina. Annabelle riadtan, de sebesen hatolt olyan mélyre Nina puncijában a ruganyos dildóval, amilyen mélyre csak tudott. A nővér jóleső nyögést hallatott.
- Ó, igen... – hátra nézett Florian atyára. – Flo, te azért egy kicsit tágítsd a seggem, mielőtt megdugod!
Florian tapasztalatlan volt ugyan, de gyorsan tanult. Tanácstalanul nézett Lilithre.
- Nyald! – mondta egyszerűen a lány. – Aztán meg ujjazd egy kicsit. Csak csússzon.
- Jó... – Florian zavartan hajolt oda a jellegzetes illatú fenéknyíláshoz. Nyelvét kiöltve annak hegyével ízlelte meg életében első alkalommal egy nő fenekének zamatát. Meglehetősen tetszett neki, bár kissé talán furcsának érződött.
- Mélyen dugd bele a nyelved – lihegte Nina lehunyt szemekkel, ujjait szemben összefonta Lilithével. Csodálatosnak hatott neki a rengeteg inger, ahogyan Annabelle szorgos kacsója ki-be járatja a pinájában a műfaszt, és ahogy Florian nyelve lassan birtokba veszi és eláztatja a segglyukát. Lilith közelsége önmagában is önkívületbe sodorta őt, hát még így... Pedig a lány csak gyengéden simogatta a testét, mégis talán az az érintés váltotta ki belőle a leghevesebb érzéseket. Volt benne valami földöntúli, valami mély és sötét gyönyörűség, ami minden négyzetcentiméterből libabőrt csalt elő. Szerelmesnek érezte magát Lilithbe, abban a percben bármit megtett volna a kedvéért, csak soha ne hagyja abba...
Florian középső ujja könnyedén csúszott be Nina hátsójába, azt hamar követte még egy ujj. Nina hangosakat nyögött, visszhangzott a templom, túlharsogta a dark technot és a nővérek kellemesen narkotikus állapotban folytatott magánbeszélgetéseit. Néhányan nézték őket, néhányan már annyira el voltak szállva, drogtól és alkoholtól módosult tudatállapotban, hogy észre sem vették mi történik körülöttük. Ők saját, benső világukban léteztek most, ott valósították meg önmagukat és vágyaikat, kapcsolódtak felsőbb énjükhöz és egy magasabb erőhöz, amelynek jelenléte szinte fizikai síkon is érezhető volt aznap éjjel Oberfrauenwaldban. Az ördög köztük járt és tetszett neki, amit látott.
Nina zárógyűrűje elsőre kicsit ellenállt Florian méretes farkának, de aztán kitágulva hagyta, hogy a jókora hímtag kitöltse. Nina enyhén fájdalmasan sikkantott fel, ahogyan Florian behatolt. Egy pillanatra megálltak, mindannyian. Probst nővér teste lassanként megszokta a fenekét egyre tágító farok méretét, alkalmazkodott az idegen húshoz. Florian óvatosan kezdett mozogni, Annabelle vele harmonizálva dugta tocsogó pináját. Lilith egyetlen ujjbeggyel ingerelte Probst nővér csiklóját, éppencsak, leheletnyire érve hozzá. Nina kéjtől fátyolos, hálás tekintettel nézte Lilithet. A lány sötét szemei titokzatosak maradtak, egyszerre tűnt angyalinak és mégis démoninak, Nina teljesen elveszett, ahogyan a csodaszép teremtést nézte... S amit az ujjával művelt...
Minél jobban élvezkedett Nina Probst, Lilith annál erőteljesebb, fenséges nyugalomban létezett. Körülvette a paráznaság és züllés e világi egyvelege, minek révén mégis a másvilághoz kapcsolódott. A halállal flörtölt, miközben élőkkel játszadozott.
Annabelle ujjain ragacsosan fénylett Nina hüvelynedve, csuklója egész elfáradt már, de azért kitartott és tovább dugta a telhetetlen nővért. Florian bátrabban nyársalta fel Probst nővér teljesen elernyedt ánuszát, hihetetlennek tűnt számára, hogy tud valami ilyen mocskosul izgatóan a farkára szorulni. A pap még csak most próbálta először, de már most jobban szerette az anális, mint a női hüvely nyújtotta örömöket. S ki ítélkezne felette? Isten már rég elhagyta a színteret.
A farka mind keményebb és duzzadtabb lett, már be sem dugta tövig, annyira finom volt a makkját ingerlő bemenet, rövid, rugózó mozdulatokkal pumpálta Ninát, két kezével marokra fogva a nő jókora hátsóját. Gerince és nyaka ívben hátra feszült, torkából gurgulázó élvezés hangjai szakadtak fel. Lilith, látva, hogy Florian mindjárt kilövell, erőteljesebben kezdte ingerelni Nina megnövekedett, elképesztően érzékeny klitoriszát. Úgy, hogy Probst nővér néhány simogatás után sikítva élvezzen el, miközben Florian atya fehér spermája a fenekébe lövell.

Mikor végeztek és Lilith teljesen jól lakott, magára hagyta a bársony párnákon ellazultan dohányzó Probst nővért. Nem felejtkezett meg a leánykáról. Hűvös kőfalak között, fáklyák világította folyosón haladt, céltudatosan, egészen a hálótermekig. Óvatosan és csendesen nyomta le a kilincset, a világért sem akarta volna megijeszteni a zsenge kis lelket.
Benyitott, egy olajlámpás gyér fénybe vonta a szobát, ahol minden ágy bevetve árválkodott, hiszen gazdái éppen kellemesen mulatták az időt kokaintól és whiskytől, na meg egymás közelségétől megrészegülten, a nagyteremben.
Egy ágyat kivéve, ahol takaróba kucorodva üldögélt a hirtelenszőke, kerekded arcú lány, álmatlanul.
- Szia – köszöntötte csendesen Lilith. A lány már felfigyelt jelenlétére, de a világért sem nézett volna rá.
Lilith orrát szinte szúrta a lány félelme.
- Nem foglak bántani – lépett közelebb. Próbált megnyugtatóan beszélni, amennyire az csak tőle telt. Ebben aztán tényleg nem volt sok tapasztalata.
Közelebb sétált a lány ágyához, mintha tojásokon lépkedne. Megállt a szélénél, szándékosan nem vele szemben, időt hagyva neki, hogy szokja őt. Nem lehetett egyszerű, s Lilith jól tudta ezt.
- Sötéthold Lilith vagyok – mutatkozott be. – Elárulod nekem a neved?
- Annick Boersma – cincogott különös kiejtéssel, halkan a lányka.
- Nem vagy német – jegyezte meg elgondolkodva Lilith. Annick nem felelt. – Honnan jöttél?
- Belgiumból – akkor végre rászegezte riadt, űzött vadra emlékeztető, babakék szemeit. Hát persze. Természetes szalmaszőke haj, kerek arcocska, ilyen kék szemekkel. Nem volt tipikusan németes külleme, inkább flamand.
- Hogyan kerültél Oberfrauenwaldba?
Lilithet baljós előérzetek kerítették hatalmukba. Nem tetszett neki ez az egész, Annick olyan rémült volt, mintha legalábbis fenyegették volna, bár ki tudja mit művelhetett vele Detlef korábban...
- Nekem nyugodtan elmondhatod – guggolt le türelmesen, kezét gyengéden a takaró halomra téve. – A családod Belgiumban van?
- Nekem már nincs családom – Annick szája sírásra görbült, szeme sarkában sűrű könnyek gyülekeztek és Lilith gyomra dühösen szorult össze.
- Valakid csak volt, mielőtt ide kerültél – unszolta Lilith. – Kikkel éltél Belgiumban, azelőtt?
A lány sírva fakadt, vállait rázta a zokogás, a takaró kupak reszketett Lilith oltalmazó tenyere alatt.
- Muszlimokkal – bökte ki végül. Lilith szeme összeszűkült.

Olvass még szex történeteket!
Milf Szexképek
Meztelen Sztárok!